top of page
Keresés

Június sportolója: Sebők Sándor

  • Z2 Cross Gym
  • 2016. jún. 7.
  • 2 perc olvasás

Egy éves lett a Z2 CROSS GYM, és olyan újdonsággal szeretnénk meglepni kedves sportolóinkat, hogy havonta bemutatunk egy-egy nagy átalakulást, mely az edzéseinknek, ezáltal pedig egy teljes életmód változásnak köszönhető!

Elsőként fogadjátok sok szeretettel 2016. június sportolójának, Sebők Sándornak a történetét!

Az elmúlt hónapok alatt hatalmas változáson mentél keresztül a szemünk láttára. Emlékszel még az első edzésedre nálunk? :)

Igen, ha jól emlékszem akkor tavaly október elején vagy közepén mehettem először. Hosszas tervezgetés után sikerült végre rávennem magam, hogy elmenjek. Már a bemelegítésnél elfáradtam. Mivel még sosem voltam hasonló edzésen nekem nagyon megtetszett. Igaz, másnapra olyan izomlázam volt, hogy alig tudtam lemenni a lépcsőn. De megérte!


Mi motivált leginkább abban, hogy sportolni kezdj?

A legnagyobb motivációm az volt, hogy sikerüljön lefogynom, és hogy egészségesebben éljek. Motiváló tényező volt az is, hogy a szüleim és a testvérem is rendszeresen sportolnak. El szerettem volna kerülni az olyan betegségeket, amik a mozgásszegény életmód miatt alakulnak ki.


Ami leginkább jellemzi a hozzáállásod az a kitartás és a rendszeresség. Azzal párhuzamosan, hogy a testsúlyod jelentősen csökkent, rengeteget erősödtél, izmosodtál, az állóképességed javulásáról nem is beszélve. A mindennapok során is érzed ezeknek a pozitív hatását?

Természetesen, igen. Könnyebb a mozgás, ha felkell menni a negyedik emeltre nem fáradok ki, nem lihegek. Vérnyomásom jelentősen csökkent. Kevesebb alvás is elég ahhoz, hogy ki tudjam pihenni magam. Ekkora fogyás után végre fel tudok húzni olyan ruhákat, amik tetszenek. Sokkal jobban érzem magam így!

Szoktál másoktól (barátok, munkatársak, stb.) visszajelzéseket kapni?

Igen. Minden ismerősöm észrevette a változást. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a külsőm miatt. Rengetegen kérdezik, hogy hogy sikerült ennyit fogynom, miért csináltam. Azok az ismerőseim akikkel régóta nem találkoztam megdöbbentek amikor meglátták az eredményt.


Milyen „pluszt” adott neked ez az elmúlt időszak?

Egy nagyszerű csapatot ismerhettem meg itt a Z2-ben. Huszonévesen itt meg tudták velem szerettetni a sportot. Mondhatni teljesen megváltoztatta az életem, megváltozott az életmódom, a táplálkozásom. Rengeteget javult az állóképességem. Esténként akár szabadnapon vagy munka után szívesen indulok el edzeni mert tudom, hogy megéri elmenni. A házi versenyeken, edzéseken nagyon sok élménnyel gazdagodtam.

Sokak számára lehetsz példakép, és adhatsz motivációt. Mit üzennél azoknak, akik még csak tervezik a mozgást, de valami mindig visszatartja őket?

Sosem késő elkezdeni a mozgást. Ki kell tűzni egy célt magunk elé, ami miatt el tudjuk kezdeni. Ha már valaki elkezd sportolni és megszereti, egy idő múlva már várni fogja, hogy újra mehessen edzeni. Hetente legalább három alkalmat be kell iktatni a napirendünkbe ahhoz, hogy egészségesen tudjunk élni. Az ülőmunkát végzőknek különösen fontos lenne, hogy elkezdjék a mozgást. Ki kell törni a lustaság börtönéből, azt az időt, amit naponta tv nézéssel vagy internetezéssel töltünk, át lehet váltani aktív mozgásra. Gyertek a Z2 Cross Gym-be, ahol nagyszerű csapat és nagyszerű edzők várnak!


 
 
 

Bình luận


Ajánló
Legújabb bejegyzések

© 2018 by Z2 CROSS GYM

bottom of page